GONDOLATOK
Digitális festmény - Amit Nitore
Bevezető gondolatok
"Rég elhagyott égi útra leltek
PiLiS erdejében fehércsuhás lelkek." - a kerek erdőt bejárják, barlang mélyét
kikutatják...
Ez az út, s így maga a PiLiS (BeLSő/FeLSő) legelőször is nem a külvilágban van, hanem önnön magunkban. Önmagunk kerek erdejébe, belső világába, barlangjába való leereszkedés, vagyis ön-magunk energiamintázatának kibogozása, megismerése szükségeltetik mindenekelőtt ahhoz, hogy a külső világban is ráleljünk arra a bizonyos, fizikailag is járható útra. Ha bementünk a kerek erdőbe, leereszkedtünk a barlangba, meg fogjuk ismerni önnön-magunk energiamintázatát, kibogozhatjuk miért, hogyan létezünk, milyen a minket körülölelő mintázat. Ha rájöttünk erre, szinte rögtön megviláglik előttünk a térben, s időben is az út, vagyis a külső fizikai világban is rá fogunk lelni arra, bármit is jelentsen a PiLiS, PáLoS (s bármit is mondjon róluk bárki). Így válik eggyé a BeLSő, a FeLSő (égi), s a PiLiS (pálos), s így lészen a kétszer-született, a fehérbarát. Az istenség, a mítoszokban is, mindig valahol barlangban születik, vagy tevékenysége köthető barlanghoz. A barlang pedig átjáró lehet világok között, mind fizikai, mind szellemi értelemben, miként az anyaöl is az a lélek evilágra jöttekor.
És a fehérbarátok (pálosok) egyszerre járják a belső és a külső utat. Járják a rejtekit, s járták az evilágit is. Ott vannak nemcsak a külvilágban, hanem a saját belső világukban, isten/föld-anya-öl/méh mélyén is Szimbolikájukban megjelenik az oroszlán (tartja, vigyázza a háromgyökerű igazság fáját), s ott van a holló is, aki fenn ül a fán, s csőrében a fénymagot, a lélek táplálékát hozza el. Az oroszlán mint jelkép, a külső erőt, az igazi, a szakrális királyit jelenti, míg a Holló a lényegi belsőt. Táplálják a lelket, táplálják a fizikai testet, és segítenek eligazodni mind a belső, mind a küldő világban.
A táltos-ló sem véletlenül "láthatatlan", avagy az anyagi világra koncentráló elme számára girhes, loncsos, szemétdombon fekvő. Legfőképpen rólunk szól, mert, saját magunk által, lelkünk legmélyére eldugott képességről, elhívásról mesél. S csak akkor jelenik meg, ha valóban szükség van rá, illetve ha végre önmagunkban eljutunk oda, hogy be merünk nézni rejtegetett zugunkba, s megfelelünk saját elhívásunkra. A többi csupán külső tükörkép.
Ha valaki megérti a Lélek, s mellé a Test lényegét, akkor közel kerül a fehérbarátság-pálosság lényegéhez is. Miként a léleknek kell a test a fizikai léthez, úgy a test sincs meg lélek nélkül az anyagban, ámbár a kettő lényegi mivoltában mégis egy-ugyanaz. S az ami keretet ad az maga a keretet adó ill. megtöltő is egyben. S ami körülöleli az maga az ami a mag(j)a is egy-ben.
S így lehet ráismerni Nagyboldogasszony-Anyánkra és Öreg Östenre, meg megérthetjük a TLT-s (DRD) mondanivalóját, és a teljességet megnyilvánító jézusi iTaL-éTeL (TáLT-oS, DRuiDa bármelyik irányból is olvassuk) tanítást is. S a Pihekönnyű Anyai-testet körülölelő Lélek így lészen a PáL-os fehérbarát ill. megfordítva.
Alapvetően ne a formában keresd a megoldást, még csak ne is bármiféle hivatalos rendben, vagy ilyen-olyan tanítóban, hanem önmagadban. Ha megtalálod a saját utadat, és együtt rezegsz az éggel és a földdel, Öreg Östennel és Nagyboldogasszony-Anyánkkal, akkor bárhol, bármikor is vagy, önmagadban leszel egy (fehérbarát/pálos) templom. Önnön magad(ban) leszel egy templom, vagyis az a szakrális hely, ahol, s ahogy az ég és a föld összekapcsolódik, majd megnyilvánul a világban. S ezek a szakrális központok, kicsiny lángok érnek egyszer össze, miként az Özséb látomásában is megmutatkozott.
Mikoron a pálos atya romlatlan testét tartó sír felett két szép, pálma nagyságú virág nőtt, a vikárius eltaposta azokat, nehogy valaki, a szent érdeméből, hiú dicsőségre tegyen szert.
Tedd le a fegyvert (ne harcolj, ne küzdj állandóan, ne akarj görcsösen), tedd le a rangot, a címet, a pozíciót, s tiéd lesz minden. Tedd le a mindent, s a mindenséget kapod cserébe, a végtelen nyílik meg előtted.
Légy olyan mint a Nap, mely ön-mag-(j)ától süt, nem kér, kérdez, nem erőlködik, nem erőltet, csak ad, mert van mit adnia kifogyhatatlanul. Légy olyan mint a Hold, a csillagok, melyek (éjszaka is) segítenek, fénylenek, s mutatnak utat, nehogy eltévedj, s teszik ezt önnön-mag-(j)ukból fakadóan, természetesen. Légy olyan mint a mező, mely százszor és százszor szép virágokkal pompázik néked, ezernyi termést terem és nem igényel érte semmit, mert ez önnön-mag-(j)ából eredő valója. Légy olyan mint a szél, a hegyek, a víz, a tó tükre, a levegő, a ... , csak légy, létezz a létben mindenféle (el)várás nélkül, s add magad, mag-od, az abból szárba, virágba, termésbe forduló lényeged, önnön valód. Csak állj a szabadban, szabadon, állj egy fa alatt, állj s a Nap süsse orcádat, az eső, a szél simogasson.
Légy egy a végtelennel, s a végtelen fog benned, veled, általad mozdulni, rezdülni, s együtt fogsz rezegni, kérés és (el)várás nélkül, a mindenséggel, hiszen te magad is az leszel. Te leszel ön-mag-od, te leszel a forrás, az erő, az energia, a fény, a végtelen EGY. (Minden egyéb csupán a hiúság vására.)
(A középkori magyar pálosság, a pálos rend csupán a fehérbarátság egy megjelenési formája a tér-idő egy bizonyos szegmensében, bizonyos pillanatában, se több, se kevesebb, és mégis az. S az OpálosRend a lét folyamának része és együtt-működése a TurulNemzettséggel a Holló és a Turul közös röptét jelzi.)
Itt, az elkövetkezendőkben, néhanapján, megjelennek olvasnivalók; majd, előfordulhat, hogy tovaszállnak, s tán el is enyésznek.